U12 gyerek fiú – Két győzelemmel zártak a fiúk!

KöLöKöS Fiúk – Török Sasok
U12 Gyermek Kupa
2021.04.24. 9:00,
Kocsis Sándor Sportközpont

69 – 59 (14 – 13, 22 – 17, 13 – 19, 20 – 10)

Szakács Olivér 16, Bieber Szabolcs 10, Jámbor Álmos 8, Farkas Levente 8, Szakács Áron 8, Gábor Noel 6, Juhász Dániel 5, Balogh Róbert 4, Horváth Bence 2, Komornyik Roland 2

A mérkőzés egy igazi hullámvölgynek számított a fiú számára. Az ellenfél ismerős volt, hiszen a csajokkal az előző fordulóban is összefutottunk ott 16 pontos hátrányból tudtunk 5 ponttal győzni, így „felkészültek” voltunk arra, hogy mire számíthatunk. A fiúk egy remek első félidővel kezdtek, s a szokásos büntetődobásoknak 11 pontos előnnyel álltunk oda a vonalhoz. Azonban olyan történt, ami soha egyszer sem eddigi mérkőzések során: 12 büntetőből 12-t hagytunk ki, így a csajok felzárkóztak, majd 6 pontos előnyt alakítottak ki a 4. negyed első feléig, ahol a Szakács testvérek vezényletével a csapat felszívta magát és egy 16-0 hajrát indított a Sasok ellen.

Nagyon szépen meglátszott a fiúkon, hogy az utolsó közös fordulóját játssza együtt a társaság. Sajnos a félidei büntetőzés egy nagyon mély hullámvölgybe lökött be minket. Az utolsó negyed küzdése megmutatta, hogy az egész éves munka és csapatösszhang kiépítése végre beérett.

Hajrá KöLöKös!

Gaál Gergő vezetőedző

Óbudai Kaszások/A  – KöLöKöS Fiúk
U12 Gyermek Kupa
2021.04.24. 10:20,
Kocsis Sándor Sportközpont

54 – 77 (12 – 19, 12 – 24, 14 – 20, 16 – 14)

Szakács Olivér 16, Góbi Gergő 16, Balogh Róbert 16, Farkas Levente 7, Szakács Áron 7, Juhász Dániel 6, Jámbor Álmos 4, Horváth Bence 2, Komornyik Roland 2, Bieber Szabolcs 1

A mérkőzés kicsit kaotikusan indult, hiszen még a fiúk az előző meccs örömmámorában és a két mérkőzés közötti csokizásában ragadtak. Az első félidőben nagyon gyors és egyszerű kosárlabdát játszottunk, s ezzel ki tudtunk alakítani a félidőre egy 19 pontos előnyt. Sajnos a második félidőben csak a 3. negyed értékelhető, hiszen az utolsó 8 percben a fiúk elszórakozták a dobást, de így is meg tudták őrizni a 20 pont fölötti előnyt.

Nagyon szépen meglátszott a játékunkon, hogy fellélegeztek a srácok az első mérkőzés után, s elkezdték alkalmazni azokat a technikai elemeket amiket hetek óta gyakorolunk minden egyes edzésen. Jó volt viszont látni, hogy ugrottak és küzdöttek a lepattanókért, valamint egyszerű, letisztult, önzetlen és gyors indításokkal teletűzdelt kosárlabdát játszottak. Különösen jó élmény volt látni, hogy tényleg egy csapatként mozogtak a pályán és egy csapatként szurkoltak a kispadon lévők is.

Hajrá KöLöKös!

Gaál Gergő vezetőedző

Leave a Reply