Regionális Alapszakasz II. forduló
2021.11.27
KLKA/A-ÚJPEST MT/A
78-91
(18-23,19-24,18-22,23-22)
Az Újpest csapatával kezdtük a szombati játéknapot, tudtuk, hogy egy tehetséges csapattal szemben játszunk majd. Szezon elején játszottunk egy edzőmérkőzést is velük, amit sikerült megnyerni pár ponttal, és most is egy egál meccsre készültünk. Nagyon nehéz mit írni, mert pár hibán kívül a csapat megcsinált mindent, amit kértünk, mind védekezésben és támadásban egyaránt. Türelmesebbnek kell lennünk adott szituációkban, itt a szerzett labdák megbecsülésére gondolok, mert a legtöbb szerzett labdánk után a nagyrészét sikerült egyből eladnunk kulcs szituációkban, amit meg is bosszult ellenfelünk. Újpest csapatának hatalmas gratuláció, extra napot fogtak ki, extra hatékonysággal dobtak, mint közelről, mint középtávolról. Nem adtunk könnyű pontokat nekik, még is sikerült 90 pontig jutniuk, ezen dolgozni fogunk és készülünk a következő fordulóra, ahol reméljük egymás ellen újra játszunk majd, és ott mi hagyjuk el győztesen a pályát. Készülünk, és dolgozunk tovább! HAJRÁ KLKS!
KLKA: Keszte Ádám 23, Kámán Adrián 14, Klein Domonkos 12, Tolnai Barnabás 10, Szakács Olivér 7, Vankó Bence 4, Komornyik Roland 4, Aufmuth Tamás 2, Hegedűs Mátyás 2, Tóth-Rabei Benjámin, Previák Ákos, György Péter
KLKA/A- Budapest Honvéd/B
55-120
(10-30,17-29,8-32, 20-29)
A következő mérkőzést a Honvéd/B csapatával játszottunk, ahol a győzelem kötelező volt, hogy bent maradjunk az A csoportban. Ennek megfelelően domináltunk a fiatalabb Honvéd csapatával szemben, és sikerült nagy különbséggel nyernünk. Öröm, hogy mindenki eleget tudott játszani, és mindenki hozzá tudott tenni a győzelmünkhöz. Tanulunk és fejlődünk tovább! A Honvéd csapatának sok sikert kívánunk! HAJRÁ KLKS!
KLKA: Keszte Ádám 32, Klein Domonkos 16, Kámán Adrián 16, Tolnai Barnabás 12, György Péter 12, Aufmuth Tamás 9, Hegedűs Mátyás 9, Szakács Olivér 6, Kinyik Dominik 4, Tóth- Rabei Benjámin 4, Vankó Bence, Komornyik Roland