U18 junior lány – Két BEAC, két vereség

 
 
Budapest női “A” bajnokság
2021.04.21. 18:10, Beac Csarnok
 
 

BEAC-Budafok – KLKA

64 – 58

(13-8, 16-18, 23-11, 13-21)

Tóth Fruzsina 13/3, Vályi-Nagy Dóra 3, 2/1, Gedó Luca 4, Keszte Sára 6, Bodnár Virág 18/6, 2/0, Csiki Mónika -, Juhász Anna 2, Fatér Blanka 1, 2/1, Juhász Réka 6, 6/4, Berta Eszter -, Kertész Zsófia 5/3, Hajdú Petra –

Az utóbbi időben sokadik meccsünket játsszuk a BEAC pályán, mondhatjuk a 2. hazai pályánkon. Kicsit más volt a mérkőzés előzménye, az előző időszakhoz képest. A kihagyások és betegségek után most kezdünk ismét teljes csapattá összeállni. Ez után azonban hosszabb időnek kell eltelnie, hogy ismét jó formában tudjunk teljesíteni, talán még 1-2 hét. Ennek ellenére egyértelműen győzni szerettünk volna.
A mérkőzés során több olyan időszak is volt, ahol nem sikerült pontot szereznünk, és gyermeteg hibákat követtünk el. Sokszor ezeket a hibákat védekezésbeli kihagyások is követték. Küzdés volt, többször is visszajöttünk a meccsbe, de csak izgalmassá tudtuk tenni. A küzdést kell tovább vinni a többi mérkőzésekre, a hibákat ki kell javítani. Fontos, hogy a védekezésbe több energiát kell belefektetni. Virág teljesítménye volt kiemelkedő, nem csak a dobott pontjai miatt, hanem a 2. félidőben egészen jól védekezett az ellenfél legponterősebb játékosán. Meg kell említenem, hogy nem mindenki kapott lehetőséget a játékra, mert végre 12-en ültek a kispadon. Egy szoros mérkőzésen nincs lehetőség mindenkit játszatni, ezt a tényt el kell fogadni és ilyenkor a kispad a 6. játékos, aki plusz energiát tud adni a buzdítással. Bizonyítani kell edzéseken, és azokon a mérkőzéseken, amikor mindenki pályára tud kerülni.

Gratulálok az ellenfélnek, akik nagyon szép csapatmunkával játszottak, nyugodtan és rutinosan kihasználták magassági és tudásbeli fölényüket.

Hajrá Kölökös!

Kovács Laura és Fekete Balázs edzők

 
Budapest női “A” bajnokság
2021.04.22. 18:00 óra Beac Csarnok
 
 

BEAC-MUFF – KLKA

77 – 52

(16-15, 22-10, 18-10, 21-16)

Tóth Fruzsina 16/3,2/1, Vályi-Nagy Dóra 9/3, Gedó Luca -, Keszte Sára 4, 2/2, Bodnár Virág 7/3, Csiki Mónika 2, Juhász Anna 2, Fatér Blanka 8, 2/2, Juhász Réka 2, Berta Eszter -, Kertész Zsófia 2, Hajdú Petra –

Egy napja játszottunk szoros mérkőzést hasonló jól képzett, idősebb játékosokból álló csapat ellen. Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e megoldani azokat a feladatokat, amiket megbeszéltünk.

Néhány játék, védekezés kivételével figyelmetlenek voltunk, szokásos hibákon túl, többször hoztunk rossz döntéseket. Nem tudtuk megoldani a kizárást, nem volt támadólepattanónk, nagyon kevés gyors indítást tudtunk végigvinni. Védekezésünk helyenként teljesen szétesett, mindenki mástól várta a megoldást, és nem a saját teljesítményével volt elfoglalva. Amikor ennyi minden összejön, nem nagyon van megoldás, a tisztes helytálláson kívül. Az utolsó negyed játéka viszont megmutatta, hogy kell emelt fejjel lejönni a pályáról egy vesztes meccs után. Jó volt látni, hogy szorosan, jó távolságban védekeztünk, segítettünk egymásnak, és több labdát is szereztünk ebben az időszakban.

Akkor lett volna esélyünk, ha mindenki sokkal kevesebb hibával, és jó dobóteljesítménnyel tud játszani, ami nem történt meg. Gratulálok ellenfelünknek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Hajrá KöLöKöS

Fekete Balázs vezetőedző

Leave a Reply