#28

Szabó Tibor

Magasság

180 cm

születési év

1992

Poszt   

1

Nemzetiség

Magyar

Játékos pályafutása

Tibi saját nevelésű játékosunk, aki viszonylag későn kezdte a kosárlabdát, így rövid időt töltött el az utánpótlásunkban. Irányítóként is ponterős játékos és nagyszerű védő, aki nagyban hozzájárul az utánpótlásból felkerülő fiatalok fejlődéséhez. Nem idegen a terület számára, hiszen néhány évig erőnléti edzőként dolgozott a 2002-2003-as korosztályok mellett.

Nevelő Egyesület – Kiss Lenke KS

Felnőtt csapatai – BLF, Kiss Lenke KA

Képességek – Rangidős játékosként és az edzői múltat is felhasználva segíti az utánpótlásból érkező tehetséges játékosok fejlődését, beépítését. Sok hasznos tanáccsal látja el fiataljainkat edzésen és mérkőzésen egyaránt.

 

 

Játékos galéria