U16 kadet lány – Értékes győzelem, hullámzó teljesítménnyel

Hullámzó mérkőzésen, remek utolsó negyeddel sikerült győzni a Törekvés ellen!
U16-os Leány Országos Felsőtábla alapszakasz – 6. mérkőzés

Kiss Lenke KA/A – Törekvés SE/A

76 – 70

(14-24, 19-19, 18-15, 25-12)

Szarvas Panni 30 (10/6) Kovács Fanni 23 (2/1) Glatz Bodza 8 (-) Vigh Teodóra 7/3 (-) Sárközi Flóra 3/3 (-) Sütő Emese 3 (2/1) Gönczy Kitti 0
(-) Tóth Emese 0 (-) Gajdos Enikő (NLP) Pankucsi Eszter (NLP) Konda Brigitta (NLP) Magyar Bianka (NLP)

Harmincperces jó játékot követő borzalmas utolsó negyeddel zártuk az előző mérkőzésünket egy hete mostani ellenfelünk otthonában, és akkor fel is hívtam rá a figyelmet, hogy nagyon meg kell becsülnünk a győzelmet, mert a Törekvés nekünk fog rontani a visszavágón. 0-5 után úgy tűnt, a csapat nem hitte el igazán szavaimat, majd mire felfogtuk a történéseket, már 10 pontos hátrányba kerültünk a negyed végére. Háromszor játszottunk már egymás ellen idén, így tudtuk, mire számíthatunk, mégis úgy táncoltunk, ahogy a Törekvés fütyült. Minden második támadásunkban eladtuk a labdát, a dobásoknál szétlőttük a berendezést, védekezésben pedig azt se tudtuk, hol vagyunk. A 13. percben 19-34-nél egy emelkedett indulatú időkérés során próbáltam egy nagyobb ébresztőt fújni, hogy aztán a második negyed közepére végre megvillanjon a fény az alagút végén, és egészen 5 pontra zárkózzunk fel, de a hátralévő időben a zóna elleni lefagyásunknak köszönhetően ismét visszament a különbség 10 pontra. Félidőben muszáj volt az önbizalmunkat valahonnan visszaszereznünk, és hullámzó játékkal, de végre kezdtük elkapni a fonalat, de úgy tűnt, a Vasas elleni mérkőzéshez hasonlóan megint az első pár perc lesz a vesztünk. A negyedik negyedben nem volt mit tenni, utolsó energiánkkal próbáltuk megfordítani a mérkőzést, és erőfeszítésünket Fortuna is megsegítette néhány esetben, így a 36. percben a mérkőzésen először végre átvettük a vezetést (65-64). Flóra hárompontosa extázisba hozta a csapatot, így a következő percek inkább rólunk szóltak (72-66). Mielőtt megnyugodhattunk volna, három borzalmas eladott labdával húztuk magunkra ellenfelünket (72-70), így érett a hosszabbítás, de Dóri a 40. percben a sarokból bedobta a hárompontost (75-70), majd a túloldalon megszerezte a labdát, így az utolsó pillanatokban már csak meg kellett tartanunk a játékszert.

Elképesztő mérkőzést játszottunk, ahol a csapat olyan kettős szerepben tetszelgett, hogy az ember csak kapkodni tudta a fejét. Olyan hibákat követtünk el, mint az első meccseken augusztusban (41 eladott labda, 45 kihagyott közeli dobás), de úgy harcoltunk a második félidőben, ahogy azt az utóbbi időszakban tettük – ami nem mellesleg a győzelmeket is jelentette. 20 gólpasszt adtunk, ami megint aranyat ért! Nagyon szomorú és csalódott voltam az első félidőben, de annál büszkébb lettem a lefújáskor. Mindenki fáradt, de kedden még jön a Pécs, hogy revánsot vegyen, így muszáj lesz az utolsó utáni tartalékunkat is megtalálnunk valahol. Szívből gratulálok a küzdelemért, Panninak pedig az elképesztő statisztikai mutatóért (30 pont, 17 lepattanó, 10 kiharcolt falt, 8 labdaszerzés és 7 gólpassz).

Pajor Dávid vezetőedző

Leave a Reply